2016. október 14., péntek

Moziban jártam 2. Retro Edition - Star Wars 7: Az ébredő erő

Sziasztok!


Ugyan már írtam hosszabban erről a filmről a snitten, de szeretném itt is megosztani veletek néhány észrevétellel kiegészítve, ami azóta a sokadik ismétlésre már nekem is feltűnt, valamint hallottam róla. Azért is gondoltam elővenni a teljes szériát, mert nem is olyan soká moziba kerül a vadonat új rész is, a Rouge One vagyis a Zsivány Egyes. Érdekes, hogy most nem igazán látni a Star Wars filmeket a tv-ben, holott egy éve ilyenkor már a csapból is az folyt, egész hétvégén adta az AXN és a Viasat3 is. Most viszont semmi. Ez nem éppen a legjobb stratégia a mozijegyek eladását tekintve, de nem is mennék bele részletesebben. Az internetes berkeken belül valamicskét jobb a helyzet, de így is inkább a 8-dik rész forgatására fókuszálnak és az onnan kiszivárgott képekre. Pedig egyáltalán nem néznek ki rosszul az eddig kijött előzetesek. Csupán a folytatás már mindenkit jobban érdekelne, mint egy spin-off epizód. Pedig ha fele annyira lesz komor, mint aminek kinéz, akkor talán még jelentheti azt is, hogy egy igazán jó kis történetet kapunk. Vagy úgy járunk, mint a Vasember 3-nál. A mai napig a kedvenc részem. Mindenesetre, azért "Kylo-nak" vannak jó meglátásai. Bárcsak korábban rábukkantam volna erre a gyöngyszemre XD UPDATE: És megérkezett a következő trailer kritikája is ;)



***

A mozizás élménye... mert ez az volt. Pár 20-as évei közepén járó lány beült leghátra a vetítőterembe, ami már szinte teljesen tele volt és teljes erőből sikongattak. Igen, azok a barátnőim és én voltam. Egy kicsit rajongunk a Star Wars univerzumért, van aki mérsékelten, van aki jobban. Minden esetre már a film kezdésénél előadtuk magunkat, azután jöttek a rohamosztagosak, egy kicsit modernebb TIE-vadászok, az "új" R2D2, Kylo első kiborulása, Millenium Falcon, HAN SOLO (ez volt fangirl kirohanásunk csúcspontja), Chewi, Leia és Han, Kylo második kiborulása, az X-szárnyúak, majd jött a NEEEE!!!, végül Luke. Szóval hangulatos két óra volt és a végére be is rekedtünk.  Azt, hogy a többiek mennyire élvezték a jeleneteinket, mutatja a vetítés utáni ránk irányuló mosolyok és az "ez nagyon jó volt"-"vállveregetések". Halkan megjegyezném, hogy nem csak mi voltunk ilyen elvetemültek ;) Ehhez fogható hangulat utoljára a Szürke ötven árnyalatánál volt, ahol mi nevettünk azon, ahogyan a kislányok hátul rikoltoztak a szexjeleneteknél. Hogy a székből kieső hölgyeményt ne is említsem, aki valószínűleg nagyon élvezhette a filmet, mivel csukott szemmel látványosabb. És még sok minden más. A lényeg, hogy az ennyire hypolt filmeknél már az alaphangulat előre meg van teremtve, biztosított a néhány fős "álló" ováció.
Annyi biztos, hogy élvezetesebbre sikeredett, mint az előzmény trilógia, de sajnos az eredetinél nem lett jobb, bár ez az én részemről nem is volt elvárás. Viszont amit akartam, azt hozta is. Felbukkantak az eredeti szereplők és végre valahára újra varázslatos lett a világ is. Nem volt az a kőkemény CGI orgia, csak annyi volt, amennyit a történések megköveteltek. Végre újra felépített díszletek és járművek voltak. Nekem ezek hatalmas előnnyel indították a filmet, ami egyébként az Új remény kvázi remake-je lett. De szigorúan az újító szellemű, -kategóriás részlegről.

Az alapsztorit már ismerjük (lehet az egyik oka ez is volt, hogy nem árulták el, mi is lesz az): van egy térkép (jó, most nem űrbázistervrajz, mert azt már alapjaiban megszerzik az Ellenállók), amit egy droidnak el kell juttatni a Láza...akarom mondani, az Ellenállásnak. A Birodalmi...a REND minden áron meg akarják szerezni az információk miatt a droidot. Természetesen a gonosz oldalon most se csak a katonai erők vesznek részt és újfent láthatjuk az erő jó oldalán harcoló fiatalokat, akik alapjaiba véve nem akartak ebbe a hosszú kalandba belekeveredni, de a sors úgy hozta, hogy kénytelenek megküzdeni önmagukért és egymásért. Ezt már az eredeti trilógia első részében láthattuk, viszont vannak itt újítások is.

Kezdjük a főhőssel, aki jelen esetben nőnemű lett és sokkal tökösebb, mint anno Luke. Legalábbis szerintem. Egyedül tengeti roncsvadász mindennapjait, amikor rátalál a magányosan ténfergő, veszélyben levő BB8-re. A lány egyébként Star Wars relikviákat gyűjt és mindent tud a szereplőkről. Hát nem csodálatos, hogy egy valódi Star Wars-fan karaktert szerepeltetnek egy Star Wars filmben? Szerintem ez remek ötlet volt J. J. Abrams-től, aki egyébként maga is rajongó és nagy álma volt, hogy elkészítse ezt a filmet (előtte még bebiztosította azért magát a remek Star Trek filmekkel, ami azért ha belegondolunk elég nagy váltás). De ezen túllépve is érdekes az ereje a lánynak (ami végre nincs agyonmagyarázva a Midi-Chlorianok nagy mennyiségű jelenlétével a vérében). Mind lelki ereje, mind szellemi ereje kimagasló. Vele van az erő. Bár egy kicsit furcsa, hogy ennyi mindenre képes, csak úgy, magától értetődően a végére és a legszembetűnőbb, milyen rövid idő alatt. Az ilyen gyos előreugrások az erő használatában nem éppen a fény oldalához köthető. Luke-nak ez egy filmbe került, nem pedig 45 percbe. Na de mindegy. Ott tartottam, hogy a hölgyemény bátor, vakmerő, ám egy kissé idealista. Hisz abban, még annyi év után is, hogy a szülei visszatérnek érte, holott már mindenki megmondja a szemébe, hogy ez sosem fog bekövetkezni. Okkal hagyhatták magára, ami nem derült ki. Viszont a Halálcsill...a Csillagpusztítón tett végzetes látogatás után újra értékel mindent. Tudja, hogy ideje kilépnie a rózsaszín álomvilágból és felkészülnie arra, ami még rá vár. A képességeit továbbra sem tudom hova tenni. Eddig nem úgy volt, hogy hosszas tanulás után tudja csak őket használni? Ez a rész egy kissé logikátlan, de mintha már említettem volna :D Vagy ez direkt így lett megírva? Ebben az esetben nem véletlenül keringhetnek a pletykák a származásáról és jobban belegondolva, ezzel még inkább érdekessé tennék a karaktert. Hiszen jellemvonásain túl szinte semmit nem tudtunk meg róla és ő is legalább ennyit tud magáról.

Reinek akad egy segítője is, a Rendből kiugrott Finn, aki a többi katonával ellentétben öntudatra ébredt, ugyanis első bevetésén megszólalt benne a lelkiismeret, amikor abba a helyzetbe kerül, hogy meg kellene ölnie a helyi telepeseket. Nagyon szerethető karakter, aki egy kissé beleesik főhősnőnkbe. Talán esetlen és nem tud sok mindent a Renden kívüli világról, viszont rettenetes dolgokat látott, amik elősegíthették azt, hogy rajta nem fogott úgy az agymosás, ahogy a többieken. Vezekel azért, mert a Rend soraiba tartozott és amiket ők elkövettek. Először elrabolják a "barátját" (az, hogy nagyon erős érzelmek kötik Rey-hez, már most látszik), majd a mentőakció során majdnem elveszíti az életét is. Nem tudom, milyen érzések kerítik majd hatalmukba, amikor megtudja majd, mennyien haltak meg a kis akciója során, de kár lenne, ha ezt kihagynák a következő részből. Elvégre ő csak egy nyugodt életet akart, mégis egy ilyen sztoriba csöppent. Minden ellenére viccesen jópofa és emberközeli karakter, aki ölre megy a szeretteiért. Kis kikacsintás: van egy olyan teória, mely szerint Finn valójában Lando Carlissian fia. Nem látom be, miért is lenne így vagy mi értelem volna ennek. Jó, a srác valóban nem tudja, kik a szülei, hiszen elrabolták azoktól, hogy erőszakkal katonává képezzék ki, de ez nem áll így össze. Van egy másik dolog, aminek nagyon nem örülnék, ha bekövetkezne, az pedig a Finn-Rey kapcsolat. Igaz, hogy nagyon jó közöttük a kémia, de ez inkább a féltő és óvó baráti szeretet, mintsem rá kellene erőltetni a szerelmi szálat.

Az újak közül kiemelném még Kylo Rent. Nem az új Darth Vader, bár nem állítom, hogy nincs hozzá köze, amellett, hogy a példaképe is. Csak arról feledkezett meg, hogy a hőn szeretett nagypapi a harmadik rész végén ledobta a főgonoszt a szellőzőbe. Remélem itt nem így lesz majd, hanem valami újat találnak ki. Érezhető, hogy az erő mindkét formája munkál benne, ezért enyhén skizofrénnek tűnik, amikor arról panaszkodik nagyapja mállófélben levő sisakjának, hogy már megint megkísértette a jó oldal. Egyrészről a sötét oldal vezéreli jelenlegi életét emellett a Snoke nevezetű egyén mellett, aki még csak háttérszereplő maradt. Mondjuk úgy, hogy ilyen téren valóban hasonlít Vader-re. Viszont ott van a másik része, ami tele van kétségekkel, bűntudattal. Csak ámítja önmagát, hogy egyszer majd ő lesz a legnagyobb, ám amikor Rey feltűnik a színen, még inkább szétcsúszik, ami a Han Solo-val történő párbeszéd során csúcsosodik ki. Egy pillanatra teljesen összeomlik és újra az a fiatal fiú lesz, akinek ott a kezében a döntés, és aki érezhetően inkább elment volna a saját világában, mintsem tovább éljen így. De minden megváltozik, amikor meglépi azt a bizonyos lépést. Nem tudni igazán, hogyan hatott rá a tette, majd remélhetőleg a következő részben kiderül. Szóval az ő karaktere volt Rey-é mellett, aki a legtöbbet fejlődik...vagy inkább, aki a legtöbbet torzult. Kíváncsi vagyok, mi vonzhatta valójában a sötét oldalhoz. Talán még jobb kérdés lenne, hogy ki? Mert nem Snoke egyedül, az biztos. Vagy csak a vér szava? Sajnos nem tudtunk meg sok mindent a múltjáról, leszámítva a gyökereit, a tényt, hogy Luke képezte ki és valami történt, ami miatt teljesen kikelt önmagából. Egyébként közte és Rey között is egészen érdekesen működik a kémia.

Szeretnék kitérni kedvenc párosomra. Han Solo és Chewie újfent eredeti "szakmájukat" űzik. Hogy mi vezethetett idáig az egyértelmű tényen túl, nem derült ki (mily meglepő). Han olyan, mint az első részben volt... vagy mégsem. Ismét egy függetlenségre vágyó nagymenő, aki egy kissé már rozoga. Sok idő eltelt, így ezt nem is lehet csodálni. Chewie felett is eltelt az a harminc év. Régen sosem sérült meg, bezzeg most. És még meg se engedi magát gyógyítani, csak a kedves dokinéninek. Hmmm...erre már inkább nem mondok semmit. Minden esetre Hant a lelkiismeret furdalása vezethette odáig, hogy visszatérjen a csempészethez. Talán ez az, ami segíti feledtetni a problémáit és ahogyan Maz is utalt rá, elmenekülni a háború sújtotta otthontól. De végül ő sem menekülhet örökké. Először Leia bukkan fel, akivel most elég furcsa viszonya van. Az öreg házasok, akik sokáig nem látták már egymást és valamiféle konfliktus szétválasztotta őket, ami Kylo megborulásához vezethetett. Érezhetően feszült közöttük a légkör, de ennek ellenére még mindig szeretik egymáson köszörülni a nyelvüket. Pont, mint az első részben. Első körben le is öregezik egymást, ami igaz. Mindketten belefáradtak már a sok izgalomba, annyira, hogy a végzetes pillanatban Leia egy szomorú pillantáson túl, nem is tudott még csak sírni sem. De mi a csajokkal annál jobban hisztériáztunk. Elvégre Solo kapitány volt a mi nagy kedvencünk. Természetesen tudtuk, hogy mi lesz a sorsa, mert azért hallottuk, de a mikor és miként nem volt terítéken. Mondjuk úgy, hogy hasonló volt, mint egy nagy elődnél. Minden esetre ez a film érzelmi csúcspontja, amit csak a legvége tud megközelíteni. Ekkor már nem a laza sármőr beszél, hanem a komoly apa, aki vissza akarja szerezni a családját, amit elveszített. Sajnáltam, hogy ilyen csúfos véget ért, de ez segített abban, hogy Rey kilábaljon a tündérmeséjéből, amiben élt. Szóval Han még mindig laza, még mindig sármos és még mindig jók a beszólásai, de már látható, hogy miért is történtek úgy a dolgok, ahogyan; már nem mai darab. De ettől függetlenül örök kedvenc, akárcsak állandó társa, aki úgy tűnik új munkaadóra lelt.

C-3PO és R2D2 is tiszteletüket teszik, de már csak röpke kameók erejéig. Ugyanis átvette a szerepüket az imádni való BB8. Nagyon eltalálták. R2-ben az volt a kifogásom mindig is, hogy olyan a külseje, mint egy guruló szemetes, de szerencsére vittek bele egy kis ötletet és máris itt van a kicsiny BB. Nagyjából ugyan azt a funkciót látja el, mint annak idején R2 és van mellé két fiatal is, akik néha még C-3PO pótlékoknak is betudható, főleg Finn, akinek segít csajozni is (a történet elején szerintem Finn szerelmes Reibe, még ha ez nem is kölcsönös). Milyen egy igazán jó fej barát, ha nem ilyen. Vicces és ő lett az arca az új sorozatnak. Valamint az apró mozdulatai. Amikor szomorú és "legurul" a feje a tömzsi, labda formájú kis vázán az önmagában elszomorítja az ember. Lásd: amikor megtudja, hogy Po elméletileg meghalt.
Még egy kicsit a további mellékszereplőkről. Az új Han-ként beharangozott Poe nekem egy kicsit erőltetett volt. Túl sokat akart poénkodni, de azok is olyan semmilyenek lettek, mint a karaktere. Remélem a következő részben kijavítják ezt a hibát. Maz egy kissé olyan volt, mintha Yoda huga lenne. Osztogatja a bölcsességeket és látja a nagy összefüggéseket még annak ellenére is, hogy őt "nem járja át az erő". Kíváncsi vagyok, hogyan került hozzá Luke kardja. Ami Hux generálist illeti, ilyen egy igazi Star Wars-os hadúr. Mindig egyenes háttal áll és határozottan kiáll a szerinte jónak hitt elvek és eszmék mellett. Ha kell még a halálba is vezeti a beosztottait. Ahogy annak idején azt Tarkin is megtette, csupán annyi különbséggel, hogy Hux elmenekült. A színész is remek választás volt. Az a merev arc, ahogyan beszél, és az a félelmetes tekintet, amikor a buzdító szövegét mondja...pont megfelelő. Egy rejtély van itt még, Snoke. Én már csak azt várom, hogy a történet végén majd kiderül, hogy Palpatin-nal szemben ő valóban egy kis összeaszott semmi, aki csak játsza a nagyfőnököt. Akkor lenne igazán érdekes befejezés. Bár sejtem, hogy úgysem így lesz, de ez nagyot szólna. Mint a Vasember 3-ban Mandarin.

Tehát ez egy nagyon ígéretes folytatás kezdete, amit mindenképpen fogok majd nézni. Viszont a túlzott másoláson túl nagy hibája, hogy az a három évtized kimaradt teljes egészében. Jó, az eredeti trilógiába is csak úgy belezuttyantunk, de akkor még ez nagyban egy új világ volt, viszont most kellett volna valami kis magyarázat, hogy mi is folyik itt. Vagy ez is majd a következő részben derül ki? A motivációkkal sem vagyok tisztában. Valószínűleg ezt is majd az előzményekkel együtt tudhatjuk meg. Tudom, hogy ezek súlyos hiányosságok, de még így sem tudtam levonni egy csillagnál többet. Elvégre végre egy igaz Star Wars filmet láthattunk annyi év után. Még a film mellett szól, hogy a hangulata is teljesen olyan volt, mint az eredetinek. Kissé sötét, de mesébe illő.

De jó is lenne ^^
Összességében a rajongóknak kihagyhatatlan. Talán nem fogja mindenki tetszését elnyerni, de nem szabad elkerülni, csak azért, mert olyan, mint az eredeti trilógia első része. A kezdőknek azért ajánlom az eredeti megtekintését, mert sok utalás van rájuk, hiszen mégis csak egy Star Wars-fan kezei közül került ki. Akit az aggaszt, hogy J. J. miatt túl sok a Lens Flare, az megnyugodhat, csak az világít, ami tud is. Viszont cserében egy kicsit fényes lett minden, de nem túl zavaróan. Egy könnyed, néhol vicces fantasy, ami megfelelő kikapcsolódást nyújthat mindenki számára nemtől és kortól függetlenül. És egyébként nem kevés fejtörőt adhat a fanok számára a ki kicsodának a kicsodája összefüggések és a mit is rejt az a sötét románc, amiről suttogtak egy időben. Csak nem??? *-* Egyébként érdemes megnézni a marketinges fogásokat is. Némelyik egészen elborultra sikeredett.


10/9



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése