Kritika meg a Barbika: Steven Seagal és az új társa

Sziasztok!

A mai könyvet kár, hogy nem akkor olvastam, amikor az akciófilmek reneszánszukat élték. Azok a '90-es évek... Amikor még nem a fantasy és a paranormal uralta a filmvásznakat, de még a könyveket sem. Az az igazi, kemény fiúk ideje volt, akik megleckéztették a rossz fiúkat és közben nem restelkedtek poénkodni is. Ilyen hangulatú a Vis major is. Csak mint említettem, kár hogy nem az idejében ért el engem.

Nem lett a kedvencem, pedig próbálkoztam vele. De mindhiába. Beszippantott ugyan a történet, de igazán nem tudtam mégsem átélni. És ennek az egyik legnagyobb ok a nyelvezet volt. A leírás egy dolog, de így nem beszélnek egymással az emberke, főleg nem az ilyen környezetben élőek. Egyes jelenetekben olyan volt, mintha poéták diskuráltak volna egymással. Értem, hogy ez egyfajta görbe tükör lett volna az akciófilmekkel szemben, de számomra nem mindig volt a hangulatnak megfelelően tálalva. Bőven meg lettem volna elégedve azzal, ha csak a leíró részek és a belső monológok íródtak volna ilyen stílusban. Az talán még viccesebbé tehette volna. Bár meg kell valljam, hogy azért nem minden megnyilvánulás volt szép és finom. Hiszen mégiscsak egy '90-es évek beli krimiről beszélünk. Annak is az egyik nagy képviselőjének, Steve Seagalnak a könyves megfelelőjéről. De sajnos a történetvezetés mellett sem tudok szó nélkül elmenni, ami hol kissé kapkodós, hol nagyon elnyújtott. Van amikor még követhetetlen is, főleg Kyra álmai miatt. Nem tudhatni mit képzeleg és mi az, ami a valóság, és emiatt elég furcsa az egész.

Kyra annak ellenére, hogy a narrátor és végig az ő szemével nézzük a történéseket, nem lett igazán főszereplő sem. Sok dolog kiderült róla, de mégsem az érződik, hogy róla szólna a történet, hanem csak eszköze, annak elmesélésére. Ahhoz képest, hogy milyen okos és tehetséges, rengeteg logikai hibát követ el. Sokszor megy a saját feje után, hiába próbálják meg a helyes útra terelni, vagy éppen menteni az életét. Ám vannak olyan pillanatok, amikor megmutat valamit abból, hogy milyen is lehetne, ha végre felengedne. Az intuíciói meglepően fejlettek és ezt szerencsére be is bizonyítja. Ez is mutatja, hogy van benne potenciál, csak még nem lett szabadjára engedve. Egyébként furcsa, hogy említi az álmait, mégsem kezd velük szinte semmit a szerző, pedig van egy kis misztikus háttere ennek, ami érdekesebbé tehetné a sztorit. Csak pár villanást kapunk belőle. Sajnos sokszor nincs megmagyarázva, hogy hogyan jut egyes következtetéseire. Ide tartozik az is, hogyan juthatott arra a következtetésre egy bizonyos illetővel és annak ügyével kapcsolatban. Valamiféle személyiségfejlődés is végbemegy a lányban, de nem olyan nagy fokúan, hiszen már gondolataiban meg voltak ezek a jegyek, csak megnyilvánulni nem bírt még elveihez mérten. De a jó öreg Vis Major ezen is segített. Szóval a szereplőben van lehetőség, de nem lett számomra igazán szerethető mégsem.

Viszont a könyv egyértelmű főszereplője egyben a címszereplő is, a Steve Seagal védjegyeiként funkcionáló elemekkel megspékelt Vis Major gúnynévvel rendelkező egyén, aki a "becenevének" megfelelően olyan, mint egy hirtelen bekövetkező káresemény, amely nem várt pusztítással jár, de tudjuk hogy bármikor bekövetkezhet. Neki is megvan a magához való esze, de szereti tettetni az ostoba figurát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valóban sokszor művel ésszerűtlen dolgokat és azokat mindenféle magyarázatokkal próbál leplezni. A figura tiszteletparancsoló, minden kollégája, ellensége fél és tiszteli a főnökét, HáKát leszámítva, akit cserében rendszeresen szívat. Kár hogy nem lett megmagyarázva, mi váltotta ki ezt a magas fokú tiszteletet, mert csak annyi van róla említve, hogy már csak a fellépése is megköveteli azt, de ebben az esetben akkor inkább félelemről kellene beszélni, ám az elismerő pillantások nem erre utalnak. Majd talán a második részben ez is kiderül. Hozzá tartozik a karakterhez, hogy nem mindig tartja be az írott szabályokat. Ha úgy látja, megköveteli a helyzet, akkor rendszeresen át is lépi azokat. Megteremtette saját törvényeit, ami szerint él. Hatalmas gondjai vannak a magánéletével és az érzelmi világával. Ott van először is a felesége, akit már számtalanszor megcsalt, mégsem vált el tőle. Pedig valójában csak a sajnálat volt az, ami a házasságra sarkallta. És a felesége is csak a hajlamai miatt ment hozzá. A válás is csak akkor merül fel benne, amikor felbukkan egy új kapcsolat lehetősége, hiszen addig ugyan kidobva élt a házából, mégsem akart szétmenni az asszonnyal, aki ugyancsak talált maga mellé valaki mást. Másik vesszőparipája pedig maga a társa, Kyra, aki vonzalmat ébreszt fel benne, de ezt nem akarja számára világossá tenni, habár a leírás alapján elég egyértelmű, amikor tinifiúként viselkedik a lány közelében. Amolyan "húzd meg a haját, mert szerelmes vagy" módon közeledik, de a végéig is csak a vonzalmat hajlandó elismeri. Ami szerintem valóban így is van. Mint fentebb említettem, rengetegszer viselkedik meggondolatlanul és bután, amit tetéz, ha nem úgy történik valami, ahogyan ő akarja. Kissé lobbanékony természet, aki jellemét demonstrálandóan érdekesen köszön és beszél másokkal (lásd: berúgja az ajtót, ahová be akar menni, nem túl kedvese szitkokat vág mások fejéhez). Problémamegoldásai is egyediek. Ez a karakter sem lett még igazán kibontakoztatva, de remélhetőleg majd a következő részben már jobban ki lesz.

A könyv legnagyobb hátránya a mellékszereplők, az események és a nem létező szerelmi szál. A mellékszereplők egyszerűek és sablonosak, olyan egysíkúak és semmilyenek, hogy hirtelen egyet sem tudnék felsorolni. Csak kitöltő szereplők ként vannak jelen, akik további bonyodalmakat hoznak a történetbe. A felvonultatott bűnözők is ilyenek. Igazi meglepetést is csak a "főgonosz" tud okozni, annak ellenére, hogy már ezt is ellőtték előre. A cselekmény túlzsúfolt és egyes esetekben még unalmassá is válik, ha nem éppen pörög. És az egy napra eső esetek száma is kissé túlzó, bár ez voltaképpen egy afféle paródia is lenne. A szerelmi szál pedig nem az igazán, csak ezzel a címkével van ellátva. Nem érződik igazán a kapcsolat közöttük, csupán partnerként. Ez nem szerelem, hanem testi vágy, amit egyébként mind a ketten el is ismernek.