2016. február 27., szombat

Remake...vagy mégsem? - Evangelion

Sziasztok!


Evangelion régen...
Először hozok blogomra animét (és szerintem nem utoljára), ami nem más, mint a kedvenc seinen kategóriába tartozó sorozatom, a Neon Genesis Evangelion. Először évekkel ezelőtt találkoztam a történettel, bár őszintén megvallva, amikor belekezdtem voltak fenntartásaim vele kapcsolatban, hiszen 1995 nem mostanában volt, és még csak az első "találkozásunk" közelében sem, de minden aggodalmam alaptalan volt. Hiszen a végét leszámítva egy rendkívül jó műt kaptam tele drámával, elmélkedéssel, akcióval és egy csipetnyi fanservice-vel. Nem mellesleg, elég brutális és beteg  "igazi" utolsó két rész kapcsolódik hozzá, amit egy egész filmként is összevágtak The end of Evangelion címmel. Mivel a sorozatra szánt büdzsé érezhetően elapadt a végére, ezért érthető módon, kellett egy épkézláb befejezés is. Ezek mellé társul az újnak számító Rebuild of Evangelion (egyelőre) három része, ami az eredeti széria remake-ének indult. És meg is állt. Egészen furcsa végeredmény született, ami a harmadik részre már csak nyomokban tartalmaz eredetit. És könnyen megeshet, hogy nem véletlenül. De kezdjük az elején.

A sorozat középpontjában az úgynevezett NERV áll, melynek először csak kettő, majd három pilótájának életébe tekinthetünk bele az iskolás hétköznapjaiktól kezdve a hajmeresztő bevetéseiken át a teljes összeomlásukig. Sem az Angyaloknak nevezett ismeretlen eredetű ellenségek, sem a saját főnökeik nem kímélik a gyerekeket, akik kegyetlenül megsínylik ezt. A végletekig kihasználják őket, mit sem törődve azzal, hogy ez az életükbe is kerülhet. A végső cél elérése érdekében bármit képesek bevetni, még a lakosság élete sem nagy ár érte. Minden mögött persze kell lennie egy irányító szervnek, és itt van a kegyetlen végrehajtó is, aki nem rest a saját fiának testi és szellemi épségét feláldozni az ügy érdekében. Természetesen azért támogató barátok is akadnak az osztálytársak képében, akik ideig-óráig képesek tartani a szereplőkben a lelket Rengeteg vicces jelenetet generálnak, hogy egy kicsit szusszanhassanak a nézők és vele együtt a szereplők, hiszen ezek után a kellemes részek után jön még csak a java. Ugyanis az osztálytársak közül is lesz olyan, aki bekerül az EVA programban, melynek keretében a három gyermek próbálja menteni a világot. Ez az a pont, ahol végleg teljesen komorrá válik az egész sorozat. Már nincsennek vicces élcelődések, könnyed szócsaták, "szerelmes" civakodások. Sok titokról lerántódik a lepel, de még több megválaszolatlanul marad (pl.: honnan jöttek az Angyalok, hogyan jöttek rá az EVÁk megteremtésére, milyen úton-módon következtek be az előző Becsapódások...és még sorolhatnám).

Ugyan nem minden kérdésre kapunk választ, de azért sokat felfed a valódi okokból és célokból a The end of Evangelion, mely az összefoglaló Death and Rebuild után következik. Itt a 24. rész után vesszük fel rögtön a fonalat. Ahogyan az elválasztások is mutatják, ezt már valóban befejezésnek szánták a készítők. Már a kezdő képsorokból kiderül, milyen hangulat is fog uralkodni a film felett. A kétségbeesés és az elkerülhetetlen vég. Az EVA-pilóták menthetetlenül szétesett mentális állapotban kerülnek újra a képernyőre (már ami Asukát és Shinjit illeti, bár a felvezetés elborultságát ez utóbbi főszereplő fogja megadni). Ugyan mindehárman túlélték azt az incidenst a főhadiszállásnál, amelyben Rei egyesült egy Angyallal és Shinji magasabb síkra emelkedett, de ezeket a jeleneteket, mintha elfelejtették volna, arról nem is beszélve, hogy Asuka is elég halálosnak tűnő sérüléseket szenvedett el, de most mindezektől eltekintek.
Szóval, a film során kiderül, mi is a NERV igazi célja valamint hogy honnan származnak az EVA-k. Mivel a NERV birtokában van az egyetlen olyan Egység, amely már feléledt (az ominózus egyesülés Shinji és az UNIT-01 között), ezért a háttérben álló szervezetek célja immáron az, hogy megkaparinthassák maguknak ezt a fegyvert, amellyen elhozhatják a világ végét, a Harmadik Becsapódást. Nem is sejtik, mi is vagy inkább ki is az, aki valóban elhozhatja azt. Hiszen Shinji csak az eszköz volt ennek a személynek a felélesztésére. A végeredmény pedig egy egyszerűnek tűnő döntésen múlik: egyedül maradni vagy együtt lenni. A döntés Shinji kezében van, aki meg is hozza azt, de nagy árat kell érte fizetnie. Nem lehet boldog a Földön, mely immáron nem a kék bolygó, hanem a vörös.

How odd...

De hogy hogyan is folytatódott volna Shinji élete az általa választott lehetőség után...az nem derült ki, viszont elérkezett a remake ideje. Ami ismerős képsorral nyit, mégpedig majdnem ugyan azzal, amivel a sorozat első része. A majdnemen van a hangsúly! Különös, hogy itt az óceán színe nem kék, hanem a befejező részben látható piros, valamint egyéb furcsa, ám apró részletek is vannak, amik a szemfüleseknek igazán szemet szúrhatnak. Többek között az is ilyen, mintha Shinji visszább vett volna az önsajnáltatáson és az önkínzás bugyraiban való elmerülésben. De lehet, hogy ezt szándékosan csinálták így, mivel elég idegesítő volt ezekben a pillanataiban, amiből sajnos jó sok volt. Viszont Rei is különösebb, mint valaha. Eddig sem szenvedett bőbeszédűségben, de most még annyira sem kommunikál. Persze ez a második részben megváltozik, de akkor is különös, hogy a szokottnál is inkább magába van fordulva. A film kb. az 1-6. részt foglalja magába az említett kissebb változtatásokkal, amire könnyen rá lehetne húzni a remake jelzőt, vagy legalábbis elfogadhatóbb lenne, ám a második rész már egészen máshová tartozik.
...Evangelion most.
A You Can (not) Advence már az első percekben tele van újdonságokkal. Kezdeve az új, eddig még nem ismert szereplővel, Mari-val, akinek a kissé beteges megnyilvánulásai hasonlítanak Asuka vakmerő tetteire és valóban, későbbi jelenetekben "át is veszi" a helyét. Elvégre az életveszélses sérülés az Angyalnak titulált EVA egység elszabadulásánál az övé volt, nem pedig a pórul járt osztálytárs. Így ekkor Mari ugrik be a helyébe, mielőtt az Angyal a főhadiszállásnál magába olvasztja Reit. Ő veszi rá Shinji-t arra, hogy végre bújjon ki az  egérlyukából és nézzen szembe a valósággal, ahol az általa szerett lány immár az ellensége. Itt is vannak változtatások, hiszen az eredetiben legyőzi Rei-Angyalt, de nem ez indítja el a Harmadik Becsapódást, ennél a résznél viszont igen. Szóval az eredetiben Rei a kiváltó, míg itt Shinji az. És ekkor bukkan fel az a tényező, aki meg is állítja ezt a folyamatot, hiszen Longinus-lándzsájával telibe is találja az UNIT-01-t és megállítódik a folyamat. Ezt pedig az ugyancsak érdekes mondatokat osztogató Kaworu teszi meg, tehát akkor a Harmadik Becsapódás nem történhetett meg.

Viszont a You Can (not) Redo szerint ez bekövetkezett, ami viszont azt a kérdést teszi fel, hogy akkor a többiek hogy lehetnek életben. Hiszen az eredeti széria szerint ebben az esetben mindenkinek meg kellett volna halnia. Emellett itt van az a kérdés is, hogy Rei feje, ami a The end-ben volt, hogy kerül oda, de akkor viszont ki segített az apokalipszisben, amit Kaworu állítása szerint ismét Shinji indított el. Nekem ez már kissé túl zavaros volt. Itt is elmesélték, hogy mi volt az eredettörténet, de ugyancsak érdekes jelenetek voltak mutatvan a Becsapódásról. Az ez már volt státuszba tartoznak, csak olyan,  mintha valamiféle folytatás akarna lenni, pedig akkor Kaworunak érthető okokból nem lehetne ott lenni. Rengeteg kérdés merül fel és szinte semmire sem kapunk választ. Az egész film olyan, mintha nem is tudná, hogy mi akart volna lenni. Meg alapjában is ott van az, hogy az EVA-k miatt nem öregednek. Ez hogy jutott az eszükbe? Meg a második film utáni előzetesben sem ilyen folytatást tártak elénk. Nem tudom, hogy tényleg lesz-e negyedik film, de remélem az válaszokat ad a rengeteg megváalszolatlan kérdésre.

A karaktereket illetően Shinji az abszolút főszereplő, akinek a szemén keresztül nézhetjük végig a Föld és saját maga bukását mind a sorozatban, mind a filmekben. Egy elmagányosodott, elhanyagolt fiú, aki csak az apja szeretetét szeretné kiérdemelni és ezért még arra is képes, hogy ezekbe a pokoli szerkezetekbe beülve játsza a hőst. De amint egyre nagyobb lesz a tét, úgy veszik ki belőle ez a bizonyítási vágy is. Már nem akar a végére mást, csak egy egyszerű gyerek lenni, aki inkább magányosan tengődik, mintsem tovább kelljen így élnie. Mentálisan már teljesen labilis, ami sorozatbeli utolsó tette is tükrözi. A magányt választja. Viszont a filmekben sokkal merészebbnek tűnik, főleg ami a nem túl jó harmadik részt illeti. Képes elfogadni, hogy ez a sorsa és tud is rajta változtatni, ha az akaraterejét végre összeszedi. Szóval, míg a sorozatban inkább a leépülését, addig a filmekben a pozitív változásokat is láthatjuk a jellemfejlődése során.

Asuka és a filmekben felbukkanó Mari szinte ugyan az a személy. Őt is elhanyagolták a szülei, amit azzal kárpótol, hogy hatalmas szája lesz és mindekit lenéz. Ezzel szemben Mari mutat némi alázatot, viszont ő a harcstílusában hasonlít kísértetiesen Asukára. Brutális, kegyetlen, nem ismeri a nemet a harcmezőn. Ebben tökéletesen hasonlítanak egymásra, és mint említettem, szó szerint átveszik egymástól a jeleneteket, bár Mari lényegesen kevesebbet szerepel. Elvégre mégiscsak mindenki jobban kíváncsi a régi szereplőkre. A filmben a sorozattal ellentétben nem bomlik meg teljesen az elméje, mert azt a funkciót kvázi  alteregója tölti be. De azt sem mondanám, hogy a harcok nyom nélkül maradtak. Megkeményedik és kegyetlenné válik. Igazi vezető lesz belőle.

Rei a tipikus szótlan karakter is lehetne, ha nem tudnánk meg, hogy múltja sötét titkokat rejt...nem akarok spoilerezni, ezért nem is mondom el, ki is ő valójában. Róla annyit elég tudni, hogy mindig a háttérben marad és jó ideig mindkét formátumban úgy tűnik, mintha csak egy báb lenne, ám az igazság ennél bonyolultabb. Van neki is akarata, de azt nagyon mélyen elásta azzal a régi személyiségével együtt, ami néha megmutatkozik a filmek során. Bár itt is érdekes, hogy mind a két verzióban felbukkan a kezdő képsorokban és a The end végén is. Mintha ő lenne a kezdet és a vég is, ami ha jobban belegondolunk így is van. A filmben mutatja meg a legtöbb érzelmét és a harmadik részre rendre öntudatra ébred, de nem úgy mint az eredeti befejezésben.

A mellékszereplők is mind érdekesek és részletesen kidolgozottak. Kaworu az alatt a rövid idő alatt a szívemhez nőtt, még annak ellenére is, hogy tudtam, az ő jelenlétéből jó nem származhat. Shinji apját pedig kellő képpen lehet utálni, ahogy azt egy főgonosztól el lehet várni. Misatonak is van egy kidolgozott háttere, ami arra következtet, hogy enyhe apakomplexusban szenved, de nem tudom neki megbocsáltani a 3. részt. Nagyon rideggé és számítóvá vállik, pedig a főnökség közül még ő volt a legkülönbb az egész Evangelion alatt. Az osztálytársak jópofák és szerethetőek voltak.

Mindekinek tudom ajánlani, akit nem tántorít vissza a mecha-anime, főleg a komlyabb hangvételűek, amik nem biztos, hogy happy enddel végződnek. Ugyan sok benne a logikai buktató a sorozat során és vannak ezekből szép számmal, de ha ezeken túl lép az ember, akkor egy tartalmas és akciódús poszt-apokaliptikus/apokaliptikus animét kap, ami sokáig el fogja még gondolkodtatni a nézőt. Nem hibátlan, sőt, a filmeket csakis a sorozat megtekintése után ajánlom megnézni, de ha befogadó vagy, akkor még lehet kedvenc is.

10/9



2016. február 17., szerda

Steven Seagal és az új társa - Vis Major

Sziasztok!


A mai könyvet kár, hogy nem akkor olvastam, amikor az akciófilmek reneszánszukat élték. Azok a '90-es évek... Amikor még nem a fantasy és a paranormal uralta a filmvásznakat, de még a könyveket sem. Az az igazi, kemény fiúk ideje volt, akik megleckéztették a rossz fiúkat és közben nem restelkedtek poénkodni is. Ilyen hangulatú a Vis major is. Csak mint említettem, kár hogy nem az idejében ért el engem.

Nem lett a kedvencem, pedig próbálkoztam vele. De mindhiába. Beszippantott ugyan a történet, de igazán nem tudtam mégsem átélni. És ennek az egyik legnagyobb ok a nyelvezet volt. A leírás egy dolog, de így nem beszélnek egymással az emberke, főleg nem az ilyen környezetben élőek. Egyes jelenetekben olyan volt, mintha poéták diskuráltak volna egymással. Értem, hogy ez egyfajta görbe tükör lett volna az akciófilmekkel szemben, de számomra nem mindig volt a hangulatnak megfelelően tálalva. Bőven meg lettem volna elégedve azzal, ha csak a leíró részek és a belső monológok íródtak volna ilyen stílusban. Az talán még viccesebbé tehette volna. Bár meg kell valljam, hogy azért nem minden megnyilvánulás volt szép és finom. Hiszen mégiscsak egy '90-es évek beli krimiről beszélünk. Annak is az egyik nagy képviselőjének, Steve Seagalnak a  könyves megfelelőjéről. De sajnos a történetvezetés mellett sem tudok szó nélkül elmenni, ami hol kissé kapkodós, hol nagyon elnyújtott. Van amikor még követhetetlen is, főleg Kyra álmai miatt. Nem tudhatni mit képzeleg és mi az, ami a valóság, és emiatt elég furcsa az egész.

Kyra annak ellenére, hogy a narrátor és végig az ő szemével nézzük a történéseket, nem lett igazán főszereplő sem. Sok dolog kiderült róla, de mégsem az érződik, hogy róla szólna a történet, hanem csak eszköze, annak elmesélésére. Ahhoz képest, hogy milyen okos és tehetséges, rengeteg logikai hibát követ el. Sokszor megy a saját feje után, hiába próbálják meg a helyes útra terelni, vagy éppen menteni az életét. Ám vannak olyan pillanatok, amikor megmutat valamit abból, hogy milyen is lehetne, ha végre felengedne. Az intuíciói meglepően fejlettek és ezt szerencsére be is bizonyítja. Ez is mutatja, hogy van benne potenciál, csak még nem lett szabadjára engedve. Egyébként furcsa, hogy említi az álmait, mégsem kezd velük szinte semmit a szerző, pedig van egy kis misztikus háttere ennek, ami érdekesebbé tehetné a sztorit. Csak pár villanást kapunk belőle. Sajnos sokszor nincs megmagyarázva, hogy hogyan jut egyes következtetéseire. Ide tartozik az is, hogyan juthatott arra a következtetésre egy bizonyos illetővel és annak ügyével kapcsolatban. Valamiféle személyiségfejlődés is végbemegy a lányban, de nem olyan nagy fokúan, hiszen már gondolataiban meg voltak ezek a jegyek, csak megnyilvánulni nem bírt még elveihez mérten. De a jó öreg Vis Major ezen is segített. Szóval a szereplőben van lehetőség, de nem lett számomra igazán szerethető mégsem.

Viszont a könyv egyértelmű főszereplője egyben a címszereplő is, a Steve Seagal védjegyeiként funkcionáló elemekkel megspékelt Vis Major gúnynévvel rendelkező egyén, aki a "becenevének" megfelelően olyan, mint egy hirtelen bekövetkező káresemény, amely nem várt pusztítással jár, de tudjuk hogy bármikor bekövetkezhet. Neki is megvan a magához való esze, de szereti tettetni az ostoba figurát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy valóban sokszor művel ésszerűtlen dolgokat és azokat mindenféle magyarázatokkal próbál leplezni. A figura tiszteletparancsoló, minden kollégája, ellensége fél és tiszteli a főnökét, HáKát leszámítva, akit cserében rendszeresen szívat. Kár hogy nem lett megmagyarázva, mi váltotta ki ezt a magas fokú tiszteletet, mert csak annyi van róla említve, hogy már csak a fellépése is megköveteli azt, de ebben az esetben akkor inkább félelemről kellene beszélni, ám az elismerő pillantások nem erre utalnak. Majd talán a második részben ez is kiderül. Hozzá tartozik a karakterhez, hogy nem mindig tartja be az írott szabályokat. Ha úgy látja, megköveteli a helyzet, akkor rendszeresen át is lépi azokat. Megteremtette saját törvényeit, ami szerint él. Hatalmas gondjai vannak a magánéletével és az érzelmi világával. Ott van először is a felesége, akit már számtalanszor megcsalt, mégsem vált el tőle. Pedig valójában csak a sajnálat volt az, ami a házasságra sarkallta. És a felesége is csak a hajlamai miatt ment hozzá. A válás is csak akkor merül fel benne, amikor felbukkan egy új kapcsolat lehetősége, hiszen addig ugyan kidobva élt a házából, mégsem akart szétmenni az asszonnyal, aki ugyancsak talált maga mellé valaki mást. Másik vesszőparipája pedig maga a társa, Kyra, aki vonzalmat ébreszt fel benne, de ezt nem akarja számára világossá tenni, habár a leírás alapján elég egyértelmű, amikor tinifiúként viselkedik a lány közelében. Amolyan "húzd meg a haját, mert szerelmes vagy" módon közeledik, de a végéig is csak a vonzalmat hajlandó elismeri. Ami szerintem valóban így is van. Mint fentebb említettem, rengetegszer viselkedik meggondolatlanul és bután, amit tetéz, ha nem úgy történik valami, ahogyan ő akarja. Kissé lobbanékony természet, aki jellemét demonstrálandóan érdekesen köszön és beszél másokkal (lásd: berúgja az ajtót, ahová be akar menni, nem túl kedvese szitkokat vág mások fejéhez). Problémamegoldásai is egyediek. Ez a karakter sem lett még igazán kibontakoztatva, de remélhetőleg majd a következő részben már jobban ki lesz.

A könyv legnagyobb hátránya a mellékszereplők, az események és a nem létező szerelmi szál. A mellékszereplők egyszerűek és sablonosak, olyan egysíkúak és semmilyenek, hogy hirtelen egyet sem tudnék felsorolni. Csak kitöltő szereplők ként vannak jelen, akik további bonyodalmakat hoznak a történetbe. A felvonultatott bűnözők is ilyenek. Igazi meglepetést is csak a "főgonosz" tud okozni, annak ellenére, hogy már ezt is ellőtték előre. A cselekmény túlzsúfolt és egyes esetekben még unalmassá is válik, ha nem éppen pörög. És az egy napra eső esetek száma is kissé túlzó, bár ez voltaképpen egy afféle paródia is lenne. A szerelmi szál pedig nem az igazán, csak ezzel a címkével van ellátva. Nem érződik igazán a kapcsolat közöttük, csupán partnerként. Ez nem szerelem, hanem testi vágy, amit egyébként mind a ketten el is ismernek.
Szóval nem egy világmegváltó mű, de nagyon szórakoztató, ha a nyelvezeten és a hibákon túl tud lendülni az ember.

5/3

2016. február 13., szombat

"Egyszer volt, hol nem volt" egy messzi-messzi galaxisban

Sziasztok!


Mióta kijött októberben a legújabb Star Wars előzetes, azóta Csillagok háborúja lázban égek. Amikor valamelyik csatornán ment az aktuális rész, mindig megnéztem ezelőtt is, de most még a maratonra is hajlandó voltam. És amint megtudtam, hogy egyik barátnőmnek meg van a könyv (akinek ezúton is mégegyszer köszönöm :*), már nem volt megállás az olvasásig. És végül a kezeim közé is került.
Szerintem a történetet nem kell bemutatnom. Réges-régen játszódik, egy messzi-messzi galaxisban, ahol a sötétség az úr, amely mindent el akar emészteni és az irányítása alá vonni. Ám néhány bátor ember (és egyéb lény) úgy dönt, ebből nem kérnek, így belőlük lesznek a Lázadók, akik ellen a Birodalom minden fegyverét beveti. Hála egy bátor hercegnőnek, aki várja megmentését, a szuperfegyverük gyenge pontját megszerezhetik, és elpusztíthatják azt. Viszont ehhez két robot, egy remete, egy zöldfülű kezdő, egy nagyszájú űrkalóz és egy hatalmas, "két lábon járó bunda" nem mindennapi kalandja révén juthatnak hozzá.

A könyv és a film közötti különbségek nem túl nagyok, de annál szembetűnőek. Bizonyos jelenetek teljesen kimaradtak a filmből (így az is, amikor Luke az elején meglátja az űrcsatát és fut a barátainak elmesélni), amik ugyan nem nagy jelentőségűek a történet alakulásának szempontjából, de néha elég beszédesek a karakterek jellemét illetően. Ha csak a fentebb említett jelenetet veszem alapul, akkor azt mondanám, hogy Luke irritáló, kotnyeles és rendkívül forrófejű. De szerencsére a könyv közepére már kezdett valamicskét enyhülni az ellenszenv, amit iránta viseltettem egyes megnyilvánulásai miatt, elindult a felnőtté válás útján. Bár nem jutott még messzire, amit mi sem mutat jobban, mint a gyerekes féltékenysége Han Solo és Leia között szárba szökő kapcsolata miatt. Ez el is feledteti vele a nemrég megnyert csata édes sikerérzetét. Emlékeztet valamire...

Chewi szerepe kb annyi, mint a képen
Han Solo karakteréből az hiányzott, amit a legjobban szerettem: a sárm. Tudom, hogy a könyv a sci-fi szerelmeseinek, azon belül a férfiaknak szól, de nőként nem tudtam elmenni emellett. ;) Viszont cserében viccesebb lett, mint a filmben. Itt még ő is olyan, mint egy önző, randalírozó kisfiú, aki szeret játszani és hajmeresztő dolgokat csinálni. Egyik kedvenc tevékenysége, hogy Luke-ot piszkálja, ami kifejezetten inspiráló is a fiú számára a döntő helyzetekben. És a párbeszédek, amik Leia és Han között végbemennek, frappánsak és megfelelően gúnyosak. Működik a kémia közöttük itt is. Külön szerettem azt, amikor pár mondat erejéig (sajnáltam, hogy csak ilyen kevés ideig) a gondolataiba is belekukkanthatunk, amik ugyan kissé sekélyesek, viszont jó meglátásokkal vannak megtűzdelve. Alapjaiban vicces, okos, mégis hiányérzetem volt, és a korával sem voltam kibékülve, de ez már tényleg részlet kérdés. Ami pedig a társát illeti: szegény Chewi mintha kissé háttérbe szorult volna. Pedig a filmekben imádtam, de itt csak a jelenlévő karakterek sokaságának egy újabb tagját képezi.

A harcos amazon XD
Érdekes, hogy Leia karakterét itt még jobban megkedveltem, mint a film során. Nem csak bátor és okos, de menő is. Tudom, ez utóbbi talán kicsit nevetséges, de a könyv elején van egy jelenet, ami meg tudott győzni erről. Van egy jelenet az elején, mielőtt elkábítanák, ahol eljátsza a síró-picsogó hercegnőt, aki arra vár, hogy megmentsék (persze ezután valóban szorult helyzetbe kerül), valójában pedig csak a bolondját járatta a Birodalom képviselőivel, hogy megszökhessen. Sőt, még belül nevetett is rajtuk, igaz nem sokáig. Itt még inkább tudtam értékelni azt, hogy nem engedte magát megfélemlíteni, még a kínvallatás során se (az a robot kicsit eltért ugyanis a filmben szereplőtől) és még ezek után is volt annyi lélekjelenléte, hogy feleseljen Tarkin nagymoffal és Vaderrel. Ha már itt tartok, még mindig nagyon fel van vágva a nyelve és szereti osztani az embereket. Viszont érzelmein kevésbé tudtam eligazodni, hiszen egyik pillanatban még Han kezét fogja az utolsónak vélt pillanatban, majd szerencse-csókokat osztogat Luke-nak. Olyan ismerős...

A mellékszereplőket illetően, ők voltak azok, akik a filmben sokkal jobban működtek, mint az írott formátumban. 3PO és R2 párosa még mindig vicces, de nem érződött az, hogy annyira lényeges szereplők lennének. Furcsa volt beleolvasni egy robot gondolataiba, már-már emberi volt, főleg C-3PO-é. Obi-Wan jelentős figura itt is, hiszen nagyban hozzájárul Luke személyiségének alakulásában, és persze az erő említése is első ízben hozzá kötődik. De vele kapcsolatban is hiányérzetem volt. Talán Tarkin és Darth Vader azok, akik kiemelkednek. Tarkin a maga elvakult kapzsiságával és azzal, mennyire el tudta magát bízni csupán, mert hatalom van a kezében. Vader pedig magában nevetett rajta, ami igazán meglepett valamilyen szinten. Nem számítottam rá, hogy ezt így konkrétan le is fogják írni. Bepillantást is kaphatunk jövőbeni terveiről, ami csupán a világ térdre kényszerítése. Ennek elérése érdekében hajlandó még Tarkint is elviselni és a háttérben meglapulni. Érdekesebbé tette számomra a karaktert.

Őszintén szólva, az elején nagyon elbizonytalanodtam, hiába láttam, mennyire rövid a kötet. Már a fordítás is érdekes volt. Hangosan felnevettem bizonyos dolgokon, mint például a néhány szereplő neve (a teljesség hiánya nélkül néhány példa: Szi Thripio, Artu Detu, és Darth Vadert Lovagnak szólítják), de idővel hozzá lehet szokni, ahogy az írásmódhoz, ami egészen a Alderaan-hoz való megérkezésig furcsa és kicsit döcögős. De ezután, mintha valaki más kezdet volna el folytatni a történetet. Pörgőssé, megfelelő helyeken feszültté vállik, és voltak pillanatok, ahol még izgultam is, annak ellenére, hogy tudtam mi fog történni. A párbeszédek pattogósak voltak és elhangzott az egyik legkeményebb beszólás Han-tól a kötet végén:
"Hát csak nem nézhettem tétlenül, hogy egy motorizált kondásgyerek egymaga menjen egy ekkora állomás ellen!"
Sajnos volt még itt egy zavaró tényező, és ez nem más, mint a szerelmi háromszög, már ha arról beszélhetünk ez esetben. Lehet, hogy túl sok YA könyvet olvastam, de néha olyan érzésem volt, mintha ez a Han-Leia-Luke hármas egy jó fajtából lépett volna ki. De ez csak az én véleményem a fentebb említésre került egyes megnyilvánulási formák miatt.

Mindenkinek ajánlom, aki látta a filmeket, mert sok érdekességet találnak benne, amik talán nem úgy voltak, vagy teljesen kimaradtak a filmből. De akik egy remek sci-fi-re (mert ez sokkal inkább az, mint a mozgókép) vágynak, azok is megtalálják a számításukat.

5/4,5

A filmről

Korábban Snitten már írtam róla, így gondoltam, ha már a könyvről van szó, nem hagyhatom ki a film értékelését sem:

Ez szerelem volt első látásra. Még nagyon kicsi voltam, amikor először megnéztük szüleimmel VHS-n, rossz képminőségben, rossz hanggal, de rögtön elvarázsolt. A rácsodálkozások a mai napig is eltartanak nálam.

Maga a történet egy igazi, hagyományos mese, amely réges-régen játszódik, egy messzi-messzi galaxisban. Ebben a részben van nekünk egy kis királyfi (Luke), aki elindul a hercegnő megmentésére (Leia), melyen tanul a mesterétől (Obi-Wan), majd csatlakozik hozzájuk két segítő (Han Solo és Chewbacca). Végül itt van a gonosz, aki a megmérettetésre vár (Darth Vader és a csillagromboló teljes legénysége). Megjelenik a varázsla (milyen midiclorian?), a lovagok. Egy szóval minden van, ami ehhez a műfajhoz elengedhetetlen. Valószínűleg ezért is szeretem sokkal jobban az eredeti trilógiát, mint az újat.

A "végső" ütközet
Luke sosem volt a kedvencem, főként ebben a filmben. Az őt játszó Mark Hamil mintha pont erre a szerepre született volna. Viszont a karakter itt még nagyon kiforratlan, kissé kelekótya és összeszedetlen. Igaz, ez még csak az utazása kezdete, úgyhogy nem kellene ezt felrónom rá, de nekem nem tetszett. Obi-Wan-on érződik, hogy átjárja az erő. Minden pórusából árad a bölcsesség és a végén, ahogy ránéz Luke-ra mielőtt eltűnik, már önmagában győzelem volt a Sötét Nagyúr felett. Ha már Darth Vader is szóba került, akkor meg kell említenem, hogy itt még egy kicsit gyermekcipőben járt a karaktere, de érezhető volt, hogy van benne potenciál, tartogat még egy s mást a tarsolyában, és nem is akármit.

Viszont két kultikus párost ki kell emelnem: Han Solo-Chewbacca és R2-D2-C-3PO párosokat. Zseniális közöttük az összhang. A két droid folyamatos civódásai olyanok, mint a 30 éve házasoké. Felettébb humorossá teszik a filmet az ő jeleneteik. Míg C-3PO a nyuszi, addig R2-D2 a minden életveszélyes helyzetben részt vevő, hasznos segítő. Ilyen szempontból is remek párost alkotnak. Han és Chewy? Az már szimbiózis. Nem is tudnám elképzelni őket egymás nélkül. Ők az örök barátok, akik mindig mindent együtt csinálnak (na jó, nem mindent ;))
Fangirl vagyok *-*
Han Solo önmagában is jelenség. Nem tagadom, sármjával és lehengerlő szövegeivel a mai napig le tud venni a lábamról. Igazi rosszfiú, aki megpróbálja mindig csak a kemény oldalát mutatni és azt állítja, hogy mindene a pénz. Ez talán még hihető is lenne, ha valami nem történik a végén. Inkább szeretne csak semleges lenni és függetlenül mindenkitől azt csinálni, amiben a legjobb: a repülés. Mondjuk az elején valóban túl kérkedőnek tűnik ahhoz, hogy valóban jó legyen, nem is csodálom, hogy bizalmatlanul fogadták a kijelentését, már csak az Ezeréves Sólyomról is. Szóval messze ő a kedvencem az egész történetben. És úgy gondolom, hogy Leia hercegnő ideális neki. Ő is egy kicsit nagyszájú, ki-ha-én-nem típus, de a maga módján szerethető hős, aki talpraesett és bátor.
A színészi játékok nagyon jól sikerültek, főként Han Solo-é. Harrison Ford mintha az ilyen szerepekre született volna. És ami a legfontosabb, jól áll neki. Külön kiemelendő a fantasztikus teljesítmény, amit a díszlettervezők és a maszkmesterek vittek véghez, de a számítógépes effektekre sem lehet rossz szót mondani. Az akkori technikához képest, ez valóban az űrkorszak volt. Teljes mértékben megérdemelte a film az Oscar-t értük. És a zene…szerintem azt teljesen felesleges megemlítenem, mert még az is tudja miről beszélek, aki nem látta.

Összességében, ha nem láttad, akkor pótold, de ne a képi hibákat keresd, mert nem mai film. Lehet, hogy nem fogja szeretni mindenki, de tudni fogják, mit is takar igazán ez a jelenség.

10/10

https://www.youtube.com/watch?v=vZ734NWnAHA

2016. február 7., vasárnap

Félj az éjszakától - Éjszaka Háza sorozat

Sziasztok!


Ígértem egy kis összefoglalást a hétvégére és most teljesítem is. Előre leszögezem, hogy ez a sorozat nem tartozik a kedvenceim közé és szerintem már nem is fog.

Amikor először találkoztam az első rész hátán szereplő tartalommal, akkor még bizakodó voltam, de utána elkezdtem olvasni. Sajnos a teljes szériára igaz, hogy rengeteg önismétléssel van megtűzdelve, egyes párbeszédek inkább nevetségesek, mintsem komolyan kéne venni őket, és a szereplők java borzalmasan van megírva. Nem mondom, hogy minden csavar kiszámítható, de a legtöbb igen, ami igazán fájó volt, hiszen ha valamivel, akkor a ezekkel lehetett volna kompenzálni az írásmódot és a szereplőket. Nem esett még szó a szerelmi szálról, de a későbbiekben fog még...nem is keveset, szóba jönni. Előjáróban annyi, hogy ezen a területen sem brillírozik a sztori, pedig elméletileg központi eleme a bonyodalmat okozó dolgok mellett.

2016. február 6., szombat

Távol-Kelet Gyöngyszeme - Naked Weapon

Hello!


Aki azt hiszi félreolvasta, az téved. A film címe valóban Meztelen fegyver. Nem is véletlenül, de rossz, aki rosszra gondol. Ez nem egy "olyan" film. Ha valamiért kiérdemeli a 18+ besorolást, az a tartalom, nem a forma. Nagyon durva dolgok történnek a filmben a legtöbbször anélkül, hogy látnánk és örülünk is, hogy nem kell végignézni, de erről majd a későbbiekben.
 A film egyébként ízig-vérig kínai. Benne vannak a kung-fu tipikus mozdulatai, egy kis levegőben repülő harcjelenettel fűszerezve. Olcsó és gagyi CGI megoldások a lövésekhez, pozőr beállások, a távol-keleti filmekre jellemző túljátszás, és még ezek ellenére is azt mondanám, hogy ez egy jó film a maga low-műfajában.

A kiképzés során még modelként járni is tanítják őket
A történet roppant egyszerű. Egy bizonyos Madam M gyerekeket (de csakis lányokat)  rabol el a világ minden tájáról, hogy aztán könyörtelen fegyvert képezhessen belőlük. A kiképzés során sokan meghalnak, de csak egy maradhat életben a számos ifjú hölgyből. Az, aki a legerősebbnek bizonyul. Hogy felleljék a tökéletes kiválasztottat, rengeteg izzasztó, majd a végén véresebbnél véresebb feladatot kapnak. Az utolsó ilyen feladatuk pedig végezni egymással. Mégis történik valami, ami hatására a Madam három jelöltet tart meg a kezdetben 40 fős lány alakulatból.
The final Boss-fight with Ryuichi
Beavatásuk után (az egyik legbrutálisabb, legsokkolóbb jelenet a film során, aminél aljasabb "ceremóniát" nem lehet egy nő számára elképzelni, mindazért, hogy végre megtudhassák, a testük már nem az övék többé) pedig elkezdődnek a megbízatások, amiket nagy elánnal végeznek, de nem egy alkalommal majdnem ott is hagyják a fogukat. Mindeközben egy nyomozó is rátalál a rejtélyes gyilkosságok közötti összefüggésre és eljut az egyik lányhoz, akit feladata teljesítése közben próbál elkapni. Egy meghatónak aligha mondható fagyasztókocsiban töltött pár perc után fel is lobban közöttük a tiltott szerelem, ami sosem teljesülhet be (és nem is fog). Miután a lány anyját is megpróbálják megölni, ezért úgy dönt, kilép a szervezetből, aminek egy ára van: az utolsó feladat. Azonban sem ő, sem legjobb barátnője nem számítanak Ryuichi-re, akinek feltett szándéka megbosszulni barátja halálát.

Az egyik félresikerült akció előtt
A főszereplő Charlene, akárcsak a többi "kiválasztott", kisgyerekként érkezik a szigetre, ahonnan nagyon gyorsan el is akar szökni, de szerencséjére van egy segítője, így nem teszi meg ezt a végzetes lépést. Egész további életét a félelem és a bizonytalanság határozza meg, hiszen nem tudhatja, mikor éri utol a halál. Ez végül már kiterjed a szeretteire, mivel egy nagyon súlyos döntést hoz meg, aminek nem gondolta át a következményeit. Ennek következtében a szerettek és "csapattársai" is életveszélybe kerülnek (amit nem is mindenki él túl). De még ekkor is el van foglalva a saját világával és, hogy neki mi a jó. Kissé önző így belegondolva, és "foglalkozásának" jellege ellenére nagyon sebezhető, ezért könnyű célpont is. Ő ugyanis az egyetlen a csapatból, akinek még vannak érzelmei (igaz, hogy Kat-nek is vannak, de csak irányában), ami sebezhetővé teszi őt. Nem egy túlkomplikált figura és nem is igazán szerethető, de a legtöbb érzelmi löket a filmben az ő nevéhez kapcsolódik. A karakterét játszó Maggie Q pedig pontosan úgy hozta a karaktert, ahogyan kellett. Jó volt a játéka, sőt, talán ő volt a legjobb.

Charlene mellé kell a felmentősereg
Másik főszereplő egyértelműen Charlene legjobb és egyben egyetlen barátja, Kat, aki árvaként cseperedett fel a ringben, így számára Madam M inkább megmentő képében tetszeleg, mint elrablójaként. Mivel előtte is az erőszak világában élt, nem volt nagy változás a környezeten és a barátokon kívül számára. Már kisgyerekként tudta, hogy nem lesz hosszú élete, ezért nem is alakított ki igazán mély kapcsolatot, csak azzal a lánnyal, akit annyira megsajnált az első napon. De vele egy életre szóló hosszúságút. Valószínűleg azt látta meg benne, amit ő sosem engedhetett meg magának: az érzelmeket. Ennek ellenére őt nagyon a szívébe zárja és feltett szándéka védelmezni, akarva-akaratlanul is az élete részévé vállik. És valóban tőle függ Charlene sorsa, aki hiába jó harcos, tudja, hogy elevenen felfalnák. Ezért kíséri el minden megbízatására. Ő a racionális a csapatban. Tudja, hogy bármelyik lehet az utolsó pillanata.

Jing nem tétlenkedik
A mellékszereplőket illetően Madam M mozgatja a bábukat (vagy ez esetben Porcelán Babákat), aki végtelenül kegyetlen és számító. Csak a saját érdekei vezérlik, mégha ez egy-egy embere életébe kerül. Túlzottan kapzsi ahhoz, hogy felfogja, mi is történik valójában az utolsó megbízásnál és ez a vesztét is okozza. Elméletileg egy lányt szokott kiválasztani maga mellé, de Charlene, Kat és Jing felkeltették figyelmét, mondhatni, csak ezért élhették túl mind az utolsó próbát, hogy aztán beavatás címkével ellátva azt tehesse velük, ami megtörténik. Jing a harmadik tagként a nyers brutalitás. Az első naptól fogva csakis a későbbi feladatukra koncentrál. Némán figyeli, mikor jön el az ideje és addig megbúvik a háttérben. A főgonosz mellett ő a másik félelmetes karakter, hiszen még saját csapattársa anyjának kiiktatásától sem retten vissza, ha azt a parancsot kapja. Teljes közönnyel végzi feladatát, mint egy gép, de végül ő is bakot lő. Jack és az anyuka karakterei csak kiegészítés gyanánt vannak jelen a történetben. Elvégre valahogy fel kell konferálni a történéseket. Karakterük súlytalan és élettelen. A Jack és Charlene közötti szál pedig röhejes. Nem kellett volna ide ez a "szerelem" tényező, mert anélkül is el lett volna a film. Talán a nyomozás megmaradhatott volna, de a másik teljesen felesleges. Csak arra volt jó, hogy valamivel kitöltsék a másfél órás játékidőt, semmi többre. Az igazán jó mellékszereplő a végén felbukkanó Ryuichi, aki barátja halálát akarja megbosszulni az összes Porcelán Babán, és a maga módján mindnyájukat meg is bünteti. Teljesen elborult figura, aki remekül ért a megtévesztéshez és a harcművészetekhez, valamint tudja mások gyenge pontjait. Ezért talán annyira "félelmetes". És amit tartogat Charlene-nak, az enyhén szólva durva "meglepetés".

Egy kis ízelítő, miről is van szó
Fájdalmas pontos viszont a filmben a végén található összes harc-jelenet. Pocsékul koerografáltak és túl sok számítógépes trükk lett belesűrítva. Pedig szeretem a kicsit elrugaszkodott verekedős részeket, de ezek kritikán aluliak voltak sajnos, ami sokat levont a film értékéből.
Lehetett volna ez egy nagyon jó film, csak akkor jobb megoldásokat kellett volna találni a tálalásra. Érződik rajta, hogy szűk költségvetésből lett elkészítve rövidebb idő alatt, ám mégsem tudom azt mondani, hogy rossz lenne. Érdekes alapsztori, többségükben jó, tragikus sorsú karakterek, és nincs happy end. Ezért külön dícséret jár, hiszen nem rontották el a beteljesülő szerelemmel, ami annyira erőletett lett volna. Ígyis nagyon fájóak voltak azok a pár perces jelenetek, amik ezzel foglalkoztak. De szerencsére megkímélték a filmet attól, hogy végül giccsessé váljon.

Midnenkinek tudom ajánlani, aki szeretne egy pörgős, akciódús és érdekes hong-kong-i filmet látni, ami nem csak a látványra helyezi a hangsúlyt.

10/6

https://www.youtube.com/watch?v=Lw1GrVUHU3M

2016. február 1., hétfő

Szinkron és a telenovella - Esperanza mia

Sziasztok!


A szükség nagy úr, tartja a mondás, és önmagamon tapasztaltam, ez mennyire igaz. Több, mint fél éve kezdtem el tanulni spanyolul egy argentin sorozatnak köszönhetően, amit mától kezdve minden hétköznap láthattok a tv-ben. Már ha szeretitek ezt a műfajt. Tűkön ülve vártam a mai premiert és hogy mit hozott össze a szinkronstáb. A végeredmény enyhén szólva vegyes lett.

Sajnos a teleregényeknél gyakori jelenség, hogy nem túl minőségi a szinkron (bár ez egyes sorozatokra is igaz). Nem találják el a hangokat, rosszkor mondanak alá, nem jó a hangjáték és nem ritka a félrefordítás sem. Ami a címeket illeti, abban mindig is kreatívak voltunk. Most sem csalódtam a választásban. Egyszerre utal a főhősnőre és a sorozat színhelyére. Ugyanakkor már csak az is kétségeket támasztott bennem, amikor először meghallottam ezt a címet. Inkább lett volna az Én Esperanzám vagy az Én reményem. Ám ez is csak ízlés függő. Mindenesetre nekem nem jött be a dolog. Ahogyan a szinkronhangok sem. Ha valaki megnéz egy percet a sorozatból eredetiben, akkor tudni fogja, miről beszélek. Megeshet, annyira hozzászokott már a fülem az eredeti hangokhoz, hogy ezt nem tudja befogadni. Talán, ha a szinkoronsat láttam volna először, jobban is tetszene. De szerintem csak egy valakinél találták el a hangot, és az a Tisztelendő Anya.

A híres kórus, amely berobban a pop-zene világába
Maga a sorozat nem újdonság, hiszen jó telenovellához illően itt is megtalálható szinte minden. Az elveszett majd megkerült lány, a tiltott szerelem, a szerelmi háromszögek, "megcsalás", faképnél hagyás a templomban, a főgonosz indítéka (nincs spoiler), a testvérviszály, egy kis amnézi (aminek lesznek súlyos következményei). Mindezt az fűszerezze meg igazán, miképpen tálalják az egész sztorit. Nem ez az első sorozat, ami egy pap és egy átlagos lány szerelmi történetét meséli el, habár még olyat sem láttam, hogy a lány...Nincs spoiler, hátha nézi valaki (a 100. rész környékén majd kiderül) ;) Az biztos, hogy üde szinfoltja a mai teleregényeknek. Talán azért is, mert fiatalosabb hangvételű, de nem megy el Violettába (azt nagyon nem szeretem). Ugyan itt is felcsendülnek betétdalok, már csak azért is, mivel a templomi kórus is nagy szerepet kap az egész sorozat folyamán. Itt jöhetne az, hogy ez mennyire ismerős. A lány, aki bujdosni próbál az őt üldöző bűnözők elől és egy zárdában kap menedéket...Apáca Show...a zárdában belép saját akaratán kívül a kórusba...Apáca Show...az említett énekkar híres lesz...Apáca Show. Igen, vannak közös elemek, azt leszámítva, hogy Whoopi nem szeret bele a gyóntató papjába. És még néhány apróság.

Azon kevés alkalmak egyike, amikor Esperanza nem tud megszólalni XD
Mint az már kiderülhetett, a főszereplő Julia, aki Esperanzának adja ki magát, egy igazi hebehurgya lány túl sok fölös energiával ellátva. Szegény lánynak szusszanni sincsen ideje az anyja halála után, már jön is a következő probléma. Először az apácák áskálódása, majd a Tomas atya iránt érzett szerelme okozza a legtöbb bajt neki, mégsem tud teljesen eltávolodni egyiktől sem. Pedig próbálkozik mindennel, amivel tud, de a végzet és a forgatókönyvírók mindig közbeszólnak. A történet végére a cserfes lányból már érett nő válik, aki végre képes igazán nagy döntéseket meghozni (pl.:...nincs spolier), önállósodik és ehhez egy hatalmas csalódás kell. Az álomvilága ugyanis összedől, amikor valaki úgy dönt, hogy ideje bevetni magát a dzsungelbe néhány hónap erejéig. Szeretetét már nem osztogatja mindenkinek és jól meggondolja, mit is kéne tennie. Még ha az nem is éppen jó vagy kellemes.

Egy ominózus baklövésre való reagálás
Tomas atya. Mit is mondhatnék róla. Ő sem volt mindig pap. És ez meg is látszik felfogásában. Sokkal könnyedebben veszi a 21. század által létrejött újfajta módikat, mint idősebb kollégái, akik rendszeresen meg is látogatnak egy kis fejtágításra. Újító felfogása nem csak az egyháznak, de a környezetében élőknek is szemet szúr. Rendre ki is akarják használni, de nem mindig jön össze. Nagyon elnéző tud lenni, amikor nem féltékeny vagy dühös Julia/Esperanza valamilyen újabb baklövése miatt. Rengeteg hibát elkövet ő is a történések folyamán, aminek meg lesz a maga böjtje, de valójában ő is csak egyet akar: azzal lenni, akit szeret és ez főhősnőnk, akinek lazasága, szókimondása és hatalmas szíve az, ami megfogta. Jó maga is rendelkezik ezekkel az erényekkel, így nem is vitás, hogy összeillenek-e. A lányhoz hasonlóan egyébként neki is megvan a maga rózsaszín köde, amin nehezen tud túllépni, ha egyáltalán túl tud, mivel rendkívül idealista.

A kép önmagáért beszél 
A többi szereplőt illetően a tinikre nem térnék ki, mert sajnos az a vonal nagyon is hasonlít a Violettához. Nyálas tinirománcokkal teljes részek ezek, amelyekre nem is igazán szeretnék visszaemlékezni. A karaktereikben sincs semmi különleges, ahogy mindennapjaikban sem. De kellett a kitöltő rész. Viszont az apácák annál érdekesebbek. Van itt mindenféle személyiség és ezekből fakadóan rengeteg vicces jelenet. Nem jutna róluk eszembe, hogy egy nagy család lenne. Inkább egy non-stop pletykagyűlés, ami nem kímél senkit és semmit. Mindannyian álszentek és folyamatosan aláássák egymás reputációját. Legkedveltebb célpontjuk pedig először Esperanza, majd Tomas valamint Clara is terítékre kerül. Akármennyire is próbálnak annak tűnni, igazán ők sem begyöpösödöttek. Még saját videócsatornát is csinálnak a legnézettebb videómegosztóra, vagy éppen koncertről tévednek haza, hogy csak a legalapvetőbbeket említsem. Nagyon jól működik közöttük a csoportdinamika (ugyan nem mindig pozitív módon), működik a kémia a szereplők között.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a könnyedebb kikapcsolódást, de azoknak is, akik oda vannak a drámákért, mert a 100. rész után már abban is bővelkedik a sorozat. Összességében nagyon kellemes délutáni szórakozás vicces jelenetekkel, egy érdekes szerelmi szállal, remek zenei betétekkel és sok jó  karakterrel. Egy próbát mindenkép megér ;)

10/8

https://www.youtube.com/watch?v=Gtl5EzPHOPk