2016. január 31., vasárnap

Minden út a Winchesterbe vezet! Avagy Shaun of the Dead - Haláli Hullák Hajnala

Üdvözlet ismét!


A következőekben a Haláli Hullák Hajnala című remekbe szabott angol paródiáról fogok beszámolni. Már önmagában a cím is beszédes, hiszen rögtön felismerhető, melyik film szolgáltatta az ihletet (Dawn of the Dead - Holtak Hajnala). Ez a film is azok közé tartozik, amelyeknél jobban szeretem a kifigurázott verziót, mint az eredetit. Annak is megvolt a maga előnye, de mivel az angol filmeket alapból szeretem a szarkasztikus fekete humoruk miatt. Nem semmi, amikor egy plázába szorulnak be a megmaradt túlélők, na de amikor egy kocsmába...
A címben említett Winchester ugyanis a film jó részének a helyszíne és egyben az a hely, ahova menekülni akar ez a maréknyi túlélő. Milyen emberek lehetnek azok, akik egy kocsmában akarják túlélni a zombi apokalipszist? Mit ne mondjak, elég furcsák.

Shaun nem áll a helyzet magaslatán
Rögtön ott a főszereplő Shaun, aki enyhén életképtelen. Mindent a barátai mondanak meg neki és úgy bánnak vele, ahogy kényük-kedvük tartja. Lehet ez neki zavaró, sőt, a film közepén be is jelenti, hogy mennyire zavarja legjobb barátja viselkedése, mindezt éppen akkor, amikor a legnagyobb zombi tömeg elől menekülnek. Szóval az elején Shaun inkább tűnik egy kisfiúnak, aki férfinak hiszi magát. Még a párkapcsolatában sem tud akaratának érvényt szerezni, bár nem is tesz sokat azért, hogy sikeres legyen a szerelmi élete. A szüleivel való kapcsolata is hagy némi kivetni valót maga után. Velük is úgy bánik, mint egy lázadó kamasz, akinek megtiltották, hogy azt tegyen, amit szeretne. Holott ő már egy felnőtt férfi...elméletben, mert hogy a film végéig nem az, az biztos. Vannak ugyan érett megnyilvánulásai, de csak a végén ismeri el, hogy fogalma nincs, mit csinál és valóban halmozza csak a hülyeséget. Ha van valami, amiben zseniális ez a karakter, akkor az utóbbi. Rengeteg rossznál rosszabb ötlete van, amibe rendszeresen bele is hal valaki. Közülük is a legnagyobb baklövés a kocsma elfoglalása, ami egyébként törzs- és pihenőhelyeként is funkcionál.  Ugyan a film végére átesik jellemfejlődésen, hiszen már annyi mindenki meghalt miatta, de az utolsó képsor biztosítja afelől, hogy nem nőtt fel továbbra sem.

Ed a tőle megszokható arckifejezéssel
Ed tipikusan olyan barát, akitől nem szabad segítséget kérni. Úgysem fog segíteni. Viszont, ha a saját
testi épségéről van szó, akkor már a tettek mezejére lép. Addig is sztoikus nyugalommal szemléli, ahogyan a többiek majd összetörik magukat a túlélésükért. Még arra is ráér, hogy telefonáljon a fentebb említett kiakadás során. De még a kiabálás sem tántorítja el kedvenc hobbijától, a játékoktól. Otthon a játék-konzol előtt ül, a kocsmában a játék gépnél "zongorázik". Nem izgatja fel magát azon, ki mit gondol róla és hogy a másik lakótársa ki nem állhatja a sunyi arcát. Amit akar, azt Shaunon keresztül el is éri, így joggal nevezhető számító figurának. A lényeg, őt senki ne piszkálja, amikor ő nem akarja. Mert különben...nem lesz semmi, mivel nem akarja megterhelni magát ilyesmivel. A végén is csak azért áldozza fel magát, mert neki már valóban mindegy volt. És még akkor is csak Shaun szívatásán járt az esze. Szóval nem éppen egy jó barát.

Az egyik legérdekesebb pillanat XD 
A többiekről külön-külön nem szeretnék említést tenni, mivel úgy nem állják meg a helyüket, de együtt igen. Érződik közöttük, hogy nem igazán vannak kibékülve a Shaun-Ed párossal, még Shaun barátnője, Liz is ódzkodik attól, hogy Edhez bármi köze is legyen. Mert ez a bajuk velük. Eddel a természete, Shaunnal pedig az, hogy szó nélkül tűri azt, és ez a társadalmi életére is kihat. Liz hiába próbál terelgetni, ennél nagyobb dolgok kellenek a változáshoz. Dianne és Dave folyamatosan ott loholnak Liz mellett, így nem is lehetne ezt a triót szétválasztani. Dianne reménytelen érzelmeket táplál Dave iránt, akit viszont elvakít a Shaun iránti haragja és a Liz iránti szerelme, amit persze szorgalmasan tagad. Mindig van egy keresetlen rossz szava a főhősökre, akár életveszélyes pillanat van, akár csak egy sima sétálgatás a kocsma felé. Mindig felsőbbséggel teli módon beszél mindenkivel (kivéve Lizt) és magasröptűen osztogatja az észt, bár az is hozzá tartozik, hogy a legtöbb értelmes gondolat az ő fejéből pattan ki, de a tálalás... Dianne egy kicsit együgyű, ám szeretni való lány, aki mindig próbál kedves lenni és segíteni valamiben. Igazából az ő karaktere a legelhanyagolhatóbb, ha nem számítjuk a beszédét a végén, mert akkor jön az anyuka halála, ami mindent megváltoztat. Ez az a pont, ahol egy kis dráma is belekerül a filmbe, de természetesen nem tart sokáig, csak addig, míg egy váratlan poén be nem következik.
Shaun és a "zombik"

Még nem említettem meg a zseniális openinget, ami mutatja, milyenek is vagyunk a hétköznapokban.
Mindent gépiesen, zombik módjára csinálunk és lassacskán belefásulunk ezekbe a dolgainkba, mint a három lakótárs közül legalább kettő. Sok olyan jelenet is van, ahol úgy vannak ábrázolva az emberek, mint az unott tömeg, akik csak néznek ki a fejükből, miközben csak mennek a következő állomásig. Később őket zombiként is láthatjuk viszont a filmben. Ahogyan mondani szokás, a fogyasztói társadalom görbe tükre.

A film önmagában egy remekmű a műfajon belül és Simon Pegg (Shaun) valamint Nick Frost (Ed) alakítása teszi még élvezetesebbé. Sajnos a többi színész nem remekelt éppenséggel, de ők ketten elvitték a hátukon a produkciót. Ezen kívül nagyon jó zenei egyveleget kapunk, emellett kitűnően összeválogatott képi és verbális humort is. Kifejezetten tetszettek a tv-s utalások arra, hogyan lesz egy tragédiából eladható tömegcikk a sajtón keresztül.
Mindenkinek ajánlott darab. Vicces, enyhén véres, mégis akar valamit mondani, de közben nem felejt el szórakoztatni. Egy rendkívül jó kikapcsolódás.

10/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése