2017. december 27., szerda

Moziban jártam 11. - Star Wars 8.: Az utolsó Jedik


Nagyon vártam már az év végét, mert ha karácsony, akkor nekem Star Wars. Ráadásul most nem más, mint a megkezdett trilógia középső darabja. Tűkön ülve vártam ezt a folytatást, főleg annak tekintetében, mennyire megszerettem Az ébredő Erőt és annak újabb főszereplőit, közülük is leginkább Kylo Ren-t. 

Azóta kétszer láttam az Utolsó Jediket. Önmagában a vetítésre eljutni is élmény volt. Az első alkalommal ugyanis új rendszert telepítettek a moziban, így a pénztáros félre ütötte a vásárlásunkat. Eredetileg a premierre mentünk volna barátnőimmel, azonban két nappal későbbre állították ki a jegyeket, majd amikor szóltunk, hogy ez nem lesz rendben, önkényesen kiállította a jegyet a premier utáni első napra, és ezzel letudta. Bőszen szemeztem a Vásárlók könyvével, de végül jobb belátásra bírtam magam, hiszen annak is örülhetek, hogy egyáltalán van hely. Azután jött a meglepetés a vetítésen, hogy mennyire kevesen vagyunk. Összesen 3 (!) sor volt teli a legkisebb teremben. Néztünk barátnőimmel, hogy ennek valami jelzés érteke kellene legyen? Sokat nevettünk, még többet értetlenkedtünk, és volt egy kisebb sikoly is. Sajnálom, de nekem bejön az a bizonyos hasfal. Csak ne lett volna abba a tüdőnaciba bugyolálva, ami inkább volt röhejes, mint ízléses. Jöhet az, hogy emiatt felszínes vagyok, bevállalom. Minden esetre, amikor kijöttünk a moziból, nagyon vegyes érzéseim voltak a filmmel kapcsolatban. Nem tudtam volna eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem és kijelentettem, hogy ehhez még legalább egyszer látnom kell a teljes véleményem kialakulásához.
Másnap reggel jött egy sms az egyik barátnőmtől, nem-e lenne kedvem megint megnézni a filmet. Ez a mozilátogatás sem ment zökkenőmentesen, ugyanis akik előző nap hiányoztak a vetítésről, azok aznapra tértek be, így csupán néhány hely maradt az első és második sorokban. Hezitáltunk egy keveset, hiszen nem tudtuk, hogy ilyen közel mennyire érdemes ülni (legfeljebb harmadik sor, az alá ne). Ráadásul csúszott a program, mivel V.I.P. vetítés ment, amit rosszul időzítettek. Hiába, a vidéki IMAX csodái már csak ilyenek, de azért szeressük. Lényeg a lényegben, ez alkalommal végre meg lett az összkép a fejemben az alkotásról. Viszont azt meg kell említsem, nem véletlenül került ki karácsony után a poszt.

Vigyázat! Spoileres tartalom következik! Csak saját felelősségre! Én szóltam 😉😉

2017. november 26., vasárnap

Moziban jártam 10. - Az Igazság Ligája



Pár napja ismét moziban jártam. Méghozzá a DC soron következő alkotásán, az Igazság Ligáján. A film elég hányattatott sorsú volt, hiszen már előre rengeteg negatív visszajelzést kapott először a színészek miatt, utána a rendező okán, majd jött a rendezőváltoztatás, a masszív újraforgatások és egyéb nagy port kavaró pletykák. Ennek következtében, valamint az előző filmek (kivéve a Wonder Woman) nem túl kegyes fogadtatása miatt volt mitől félni.
Nagyon vártam ezt a filmet, bár koránt sem olyan mértékben, mint annak idején a Wonder Woman-t, amiről heti rendszerességgel közöltem a legújabb játékokat, videókat, képeket és információkat. Ez a fajta izgalom elmaradt ez esetben. Valószínűleg megérzés lehetett, hogy nem szabad sokat várni a filmtől, ami be is jött. Valóban nem nagy elvárásokkal ültünk be barátnőmmel, csupán egy két órás szórakozás kapcsán. És el kell mondjam, hogy annak tökéletesen megfelelt. Elnevetgéltünk, elnéztük. Viszont eljött az igazság pillanata. Jó lett-e a film vagy sem? Ez szubjektív, de itt az én véleményem.

2017. november 10., péntek

A Teaszünet Díj - The Tea Break Award


A napokban nagy meglepetés ért. Gyanútlanul felnéztem a blogomra, egyszer csak megláttam, hogy a könyvespolcomon új üzenet van. Nem is akármiről szólt, hanem egy meglepetésről. Rólam tudni kell, hogy nem szeretem a meglepetéseket, mert túl kíváncsi természetű vagyok hozzá és idegesít, ha nem tudhatom meg rögtön, mi lehet az. Viszont ennek nagyon örültem. Moro, a Papírhalom bloggerinája ugyanis megjutalmazott engem a blogom "életének" második díjával, a The Tea Break Award-dal. Ezzel bearanyoztad a hetem. Innen is köszönöm szépen még egyszer. A díjról továbbiakat itt olvashattok, a megalkotó, Thea oldalán 😉

2017. október 29., vasárnap

"Befejezem, amit elkezdtél!" - Csillagok Háborúja 7: Az ébredő erő könyv


Ha december, akkor Star Wars, immáron harmadik éve. Ugyan a mai naptól fogva minden vasárnap 18: 50-től leadják az RTL Klubon az eddig megjelent részeket, de ez nem akadályoz meg abban, hogy a saját maratonom is elkezdjem. Ezen felbuzdulva pedig a két éve érkezett film, Az ébredő erő könyvváltozatát vettem gorcső alá. Kíváncsi voltam, hogy mik voltak azok a momentumok, amelyek a filmből kimaradtak, esetleg másként jelentek meg. Vagy tényleg csak a forgatókönyvet másolták le? Nos, ezekre nemsokára fény derül.

2017. október 23., hétfő

Királyi Nagy Ő második évad 2. rész - A korona


El se hiszem, hogy a főszál végére jutottam. Az utolsó kötetéhez eme nem túl meggyőző sorozatnak. Azért tisztában vagyok azzal, hogy van hátra két novelláskötet, de egyelőre túl nagy az örömöm a finish elérése felett. Egy nagyon jól kezdődő történet, ami a részek előrehaladtával vészesen süllyedni kezdett a borzalmak mocsarában. Azaz a minőség hanyatlása erősen tetten érhető volt az első történetszálba, hát még itt. Pedig én kis naiv azt hittem, hogy A koronahercegnő lehet a legmélyebb pont. És rendre rám cáfolt a könyv, mert bizony nem az volt ám. Na de nézzük, hogyan végződött Eadlyn "epikus" története. 

2017. október 13., péntek

Elindult a visszaszámlálás - Az Igazság Ligája és Az utolsó Jedik


Az év vége eseménydúsnak ígérkezik, hiszen három nagy brand is kidobja legújabb filmjét. A Disney ráadásként duplázik e téren a Thor Ragnarok és az új Star Wars mozi vetítéseivel. A DC pedig megkapja a lehetőséget, hogy bizonyítson a szélesebb közönségnek a Wonder Woman sikere után. A magam részéről mindhármat várom, bár az Igazság Ligáját és Az utolsó Jediket a leginkább. A héten ezen két film előzetese került nyilvánosságra. Egyelőre jó megérzéseim vannak velük kapcsolatban, na de nézzük meg egy kicsit közelebbről őket.

2017. október 1., vasárnap

Királyi Nagy Ő második évad 1. rész - A koronahercegnő


Kellett egy kis idő, hogy felocsúdjak Az Igazi által okozott nem túl kellemes élményből, de most visszatértem a folytatással. Gondoltam, hátha valamiféle minőségbeli javulást tapasztalok majd. Legközelebb figyelmeztetem önmagamat, hogy ilyesmivel ne áltassam magam. Ez a kötet bebizonyította nekem, hogy miért nem kellett volna a folytatás ide. Ha az előző részek minőségi hanyatlásának tendenciájában süllyedés észlelhető, ez egyenesen az alábukás volt a mély bugyrok közepébe. Tartok tőle, hogy ennél mehetünk mélyebbre is, hiszen hátra van még egy könyv és a két kiegészítő. (Igen, mazochista vagyok, mindet elolvasom.) De ne legyen igazam.